Korábbi tevékenységeim során azt tapasztaltam, hogy nagyon eredményesen lehet közösségi áramlásokra épülő beszélgetős közegben újra indítózni a megrekedéseket. Valójában az eddigi önismereti csoportjaim is mind ezt a célt szolgálták, egy önműködő beszélgetős, mondhatni terápiás közegben együtt lüktettünk. Nincs ez másképp egy gyászfeldolgozást segítő csoport esetében sem, ahol a résztvevők megérezhetik a csoport támogató erejét és energetikáját.
Mit tapasztalhatunk meg egy csoporton belül?
- Nem vagyok egyedül a problémámmal
- A sorstársak sok mindent kimondanak, ami számomra is tanulságos lehet
- Mindenre számos jó megoldás létezik
- Validálva vannak az aktuális érzéseim
- Visszacsatolást kapok az apró lépéseimre is
- Önazonosan vállalhatom bármely felbukkanó érzetemet, gondolatomat
- Titoktartási megállapodás által biztonsággal letehetem a bennem kavargó érzéseket
- Tabuk nélkül megnyílhatok, ha szeretnék
Természetesen egy csoportban mindenki máshol tart a veszteségében, így egymást útját, meghallgatva könnyebbé válhat a feldolgozás, hiszen a már előrébb járók példája is katalizáló lehet.
Úgy vélem azzal segíthetünk leginkább egy másik ember gyászában, ha nem adunk kész megoldásokat, hanem mindenkit arra bíztatunk, hogy élje meg az aktuálisan felbukkanó érzéseit, bármilyen furák vagy éppen szokatlanok.
Véleményem szerint amikor az ember ráébred a katalizáló, őt támasztó (kísérő) által arra, hogy elsődlegesen a saját erejét lényeges kibányásznia a talpra állásához és a saját megoldásait szükséges megtalálnia, már jó úton halad, hogy előbb-utóbb rátaláljon a kríziséből való kitekeredés és gyógyulás útjára. Ebben tud az őt kísérő katalizálást nyújtani, legfőképp akkor, ha a saját önreflexióját is végzi folyamatosan, hiszen az sosem maradhat abba.
Egy ilyen közösségben óriási erejű tud lenni a megtartó bizalmi tér, ahová jól esik újra és újra betérni.